12húros gitárosok

vintage 12string

Következzen néhány a legnagyobb zenészek közül, akik kifejezetten 12húros gitárral váltak ismertté, továbbá akik sokat tettek a 12húros gitár ismertté, sőt, mondhatni, hogy fogalommá válásáért:

Az egyik első az 1898-ban Georgia-ban született Blind („vak”, ugyanis valóban vakon született) Willie McTell, aki olyan álneveken is készített felvételeket, mint Georgia Bill, Hot Shot Willie, Barrel House Sammy, és Pig ’n’ Whistle Red.  Ő később Atlanta államban élt, ami a központja volt a Piedmont blues-nak, illetve a ragtime-alapú gitárstílusnak, amelyre az összetett fingerpicking és a vezető basszus a jellemzők.  Zenészcsaládban nőtt fel, azonban 12húros gitáron csak 1927-től kezdett el játszani, mellyel kölcsönösen híressé tették egymást.  A néhány fennmaradt fotó tanúsága szerint egy New Jersey-ben készült Stella 12húroson játszott.

Blind Willie McTell játszik

Valamivel később az 1916-ban született mexikói-amerikai Lydia Mendoza az akkor új stílusnak számító „tejano” egyik első csillaga volt.  Ez a főként Texas államba menekült mexikóiak zenéje.  Lydia előbb gitáron és mandolinon tanult meg játszani, majd tinédzser korában ismerkedett meg a 12húros gitárral, amellyel az utcazenéléseikor hatalmas sikerre tett szert.  Mivel akkor se felejtette el a gyökereit, amikor már a rádiók is játszották a dalait, és továbbra is szívesen zenélt a legszegényebb mezőgazdasági munkásoknak, innen kapta a becenevét: La Cancionista del los Pobres („a szegény emberek énekesnője”).

Lydia Mendoza játszik

A 12húros gitár királyának Huddie „Lead belly vagy Leadbelly” Ledbetter-t tartják.  Bár életéről és zenéjéről sok legenda kering, minden valószínűség szerint az igaz, hogy 1917-ben gyilkosság vádjával 30 év börtönre ítélték Texas államban, ám 1923-ban hallotta őt játszani Pat Neff, Texas kormányzója, mikor dalban kért kegyelmet, és mielőtt a kormányzó elhagyta volna hivatalát, 1924-ben kegyelmet adott neki, szabadon bocsátották.  Később a népzenegyűjtő John Lomax segítségével tudott talpon maradni.  Leadbelly szintén egy Stella 12húroson játszott, amelyet C-re hangolt le.  Valószínűleg nélküle a 12húros gitár más hangszerekhez hasonlóan a ’30-’40-es években feledésbe merült volna.

Leadbelly játssza az eredeti House Of The Rising Sun-t

Leadbelly halálát követően csak néhány gitáros, mint Dick Rosmini, és Fred Gerlach, illetve Pete Seeger tartották életben a 12húros gitár hagyományát.  Seeger (aki nem mellesleg a hosszú nyakú 5húros bendzsót is kifejlesztette) ezt az időszakot „ijedt ’50-es éveknek” nevezte.  Ahogyan egy nem publikált riportjában fogalmazott, a 12húros gitárok elterjedésében játszott szerepe volt „az egyik legfontosabb dolog, amit valaha csinált”.  Az ő 1963. június 08-án a Carnegie Hall-ban élőben rögzített We Shall Overcome című dala volt az, amely a bendzsót letaszította trónjáról, és helyet adott a 12húros gitárnak az emblematikus amerikai népi hangszerek között.

Öreg ember nem vén gitáros: Pete Seeger 90 évesen

Hamarosan szinte mindenhol megjelentek a 12húros gitárok.  Az akkor még fiatal gitáros, James McGuinn, aki később Roger McGuinn néven The Byrds gitárosa lett, az általa Bach-hangzású riffnek nevezett 12húros gitározással játszotta fel Judy Collins-nak Pete Seeger dalát, a Turn! Turn! Turn!-t.

Turn! Turn! Turn! Judy Collins előadásában 2005-ből

Csak ebben az időben kezdték meg a nagyobb gyártók is a 12húros gitárok készítését.  A Gibson (J12-45 és B12-25), a Martin (D12-20 és D12-35), illetve a Guild (F-212) is elkészítette a saját modelljeit, amelyek olyan zenészek kezében fordultak meg, mint Paul Simon vagy John Denver.

Két világhírű dal egy szál 12húroson előadva: El Condor Pasa, valamint a Scarborough Fair.

Nemsokára szinte közhellyé vált a hangszer, azonban a Rickenbacker által gyártott elektromos változata vette át a helyét, amelyet George Harrison használt először.  James ekkor már Roger McGuinn-ként a The Byrds-ben elevenítette fel tapasztalatait.

The Byrds: Mr. Tambourine Man

A Led Zeppelin talán leghíresebb ilyen felvétele, melyen Jimmy Page egy kétnyakú Gibson SG-n játssza a Stairway To Heaven-t.

Tom Petty is sokat köszönhet a ’60-as évek ezen zenei stílusának. Free Falling című dalának klipjében szintén hallható a 12húros gitár.

Ezután a 12húros gitárok a nagy színpadokról és a stúdiókból „visszavonultak” a kis klubokba és a kávéházakba, ahol olyan gitárosok kezdték újra felfedezni, mint Peter Lang, Robbie Basho, vagy Leo Kottke.

Leo Kottke csodás technikája és teljesen egyéni stílusa, mellyel egy valószínűtlen keverékét alkotta a népzenének, a klasszikus zenének, a blues-nak, és a jazz-nek, az egész ’70-es években életben tartotta a 12húros gitározást – nagy szó volt ez a diszkótánc, a stadionokban rendezett rock-koncertek, illetve a punk-mozgalom idején.  A ’70-es évek végén kézproblémái miatt abbahagyta a gitározást, és tíz évig nem lépett fel.  Akkortájt kezdett el kísérletezni a különböző pengetési technikákkal, és végül a ’80-as évek végén tért vissza.  Több gitármárkán is játszott (Gibson, Bozo, Martin), ám végül Taylor-ral fejlesztettek ki egy neki megfelelő hangszert, és együttműködésüknek köszönhetően ’90-ben bevezetésre került a Taylor LKSM, azaz a Leo Kottke Signature Modell, amely a szokásos E-re hangolás helyett le lett engedve C#-re, miáltal hangzásban a régi Stella-k modern változata lett:

image028

Leo Kottke: Vaseline Machine Gun

Kottke sikere mások előtt is megnyitotta az utat:

Harvey Reid az évek során eljutott addig, hogy képes megpengetni a dupla húrok közül is csak egyet-egyet, amivel még jobban kihasználhatja a hangszerét, annak hangzását.  Ő szokott játszani még 12húros gitár-bendzsón is: image030

Remek gitáros képességeit 6húrosokon is bemutatja, itt a The Scotland Suite-ot játssza.

Paul Geremia érdeklődését főként a blues keltette fel, és leginkább Blind Willie McTell munkássága – még a fő hangszere is egy ugyanolyan Stella gitár.  Ő egy olyan játékstílust fejlesztett ki, mely a korai blues-gitárosok, mint például Robert Johnson és Charley Patton játékán alapul, ám mégis egyedi.

Itt a Statesboro Blues-t játssza.

Melissa Etheridge énekes-dalszerzőnő, aki leheletfinom önelemző balladákat ad elő.

Ezen az 1995-ös felvételen az MTV Unplugged sorozatában adja elő a Yes I Am című dalt.

Guy Davis egy afroamerikai new york-i előadóművész, aki feleleveníti a háború előtti blues-zenészek, mint például Blind Willie Johnson zenéjét.  Ő egy erős gitáros és énekes, aki zenéjét színpadi produkciókba is átviszi.

Ezen a felvételen Blind Lemon Jefferson-nak a Matchbox Blues című dalát adja elő.

Az előzőeken kívül más ismert gitárosok, együttesek is elővették-előveszik a 12húros gitárt, sőt, egyes dalokhoz kifejezetten hozzátartozik a hangzása, ám a hangszer még mindig különlegességnek számít a sík fedlapos gitárok között.

David Gilmour unplugged adja elő barátaival a Wish You Were Here-t.

Ugyanakkor akadnak olyan gitárosok is, akik a 12húros gitárjukat mégse teljesen 12húrosként használják.

Ilyen például az amerikai születésű ausztrál gitáros, John Butler.  Ő a 12húros gitárjáról leszedte az „oktávos” G-húrt, amelynek köszönhetően meghagyta az E1-(ek)et a gitárja legmagasabb húrjának.  Mindemellett még a húr hangolókulcsát is eltávolította, s annak helyén egy mintát alakított ki a gitár fején.

John Butler
Ezen a felvételen
John Butler az Ocean című instrumentális dalát játssza.

avagy mi micsoda a gitárok között

Powered by:

Copyright © Gitárlexikon 2016. Minden jog fenntartva!
A Gitárlexikon weboldalán található tartalmak szerzői jogvédelem alá tartoznak. Tilos a weboldalról előzetes írásbeli engedély nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni, vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni vagy kinyomtatni!