Archtop gitárok és készítőik

image002

Az akusztikus archtop gitár még ma is tradicionális hangszernek számít.  Külsőleg a vonós hangszerek ismertetőjegyeit hordozza, s a bő száz évvel ezelőtti megjelenése óta zenészek ezreit bűvölte el.  Egyaránt használják a modern zene és a hagyományosabb dallamok megszólaltatására.

Az archtop akusztikus gitárok közös külső jegyei:

  • 6 fém húr, azonban az általánosan elterjedt 6húroson kívül létezik még 4húros tenor, 7- és 9húros, illetve 12húros változata is;
  • ívelt fed- és hátlap (bár készülnek sík hátlappal is), amelyek az értékesebb hangszereknél egy darab tömör fából vannak kézzel kifaragva, az olcsóbb megoldásoknál pedig formára lamináltak, vagy a még olcsóbb megoldásoknál CNC-marással készülnek – fontos leszögezni, hogy mindegyik technika megfelelő minőséget biztosít;
  • legtöbbször a vonós hangszerekéhez hasonló f-hanglyukak, esetleg azok alternatívái;
  • az alsó hanglyukat részben vagy teljesen eltakaró koptatólap;
  • szintén a vonós hangszerekéhez hasonló, csak gyakran fémből készült „lebegő” húrtartó;
  • mozgatható, állítható híd (alsó nyereg), amely általában két darabból áll;
  • a nyak a 14. bundnál csatlakozik a testhez;
  • a magasabb minőségű kiviteleknél az érintőkön a pont jelölők helyett téglalap, trapéz, vagy egyéb formájú, mintájú berakások alkalmazása.

Az archtop akusztikus gitár hangját nagymértékben meghatározza a kivitelezés és az alapanyagok.  Kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy a magas hangok éppen olyan „kövéren” és tisztán szóljanak, mint a gazdag basszusokkal kevert közepek, és ez a tulajdonság nem jellemző a sík fedlapos rokonára.

Egy jó minőségű, kézzel épített archtop gitár elkészítése a gitárépítés legmagasabb művészi szintje, amely hasonló képességeket igényel, mint a klasszikus hegedűkészítés.

A „teljes méretű” archtop gitárok a sík fedlapos Jumbo-k és Super Jumbo-k mellett a legnagyobb méretű gitárok közé tartoznak a 19”-os, azaz 48,26 cm-es testméretükkel.

Az építésüknél felhasznált faanyagok közül a fedlap kialakításánál az európai luc, a sitka fenyő, valamint az Engelmann-fenyő a leggyakrabban alkalmazott, mert könnyen beszerezhető, nem túl drága, s megfelelő piaca is van.  Továbbá felhasználnak még más tűlevelűeket is, mint például a vörösfenyőt, vagy a cédrust.  A hátlapok általában juharfából készülnek.

Sokan azt gondolják, hogy jelentős hangzásbéli különbség van a sűrűn és a ritkán erezett fa között, a valóság azonban az, hogy nincs, csupán a sűrűn erezett fa sokkal népszerűbb.

Számos nagyszerű hangszerépítő mester használt olyan faanyagokat, amelyek a mai mérce szerint hangzás szempontjából rossz minőségűnek számítanak.   Nagy nevek, többek között Stradivari, Guarneri, D’Angelico, és Lloyd Loar nem kis sikerrel használtak olyan faanyagot, amelynek nem volt szabályos az erezete, csomós volt, vagy más hasonló szépséghibával rendelkezett.  A mai hangszerkészítők közül Benedetto készített ilyen, építkezéseken használt fenyőből készült archtop akusztikus gitárt:

image033

A tradicionális archtop gitár rezgőteteje, fedlapja fenyőből készül.  A hát- és oldallapok puha juharfából.  A nyak kemény amerikai habos juharfából.  Ugyanakkor manapság például a mahagónit is előnyben részesítik számos jó tulajdonsága mellett, ám ezen kívül is számos egyéb fafajtát felhasználnak.

Ne feledjük el, hogy minél könnyebb a hangszer, annál érzékenyebb a hangzás.  Ebben a faanyagok mellett a hangszer egyéb részegységei, például a gitár fejének a mérete és kialakítása, vagy a hangolókulcsok és/vagy a húrtartó anyaga és mérete, sőt, akár a berakások és szegélyek eltávolítása-elhagyása is nagy szerepet játszanak.

Számos hangszerkészítő és gitáros úgy vélekedik, hogy az X-merevítéssel készülő archtop gitárok jobban megfelelnek az egyéni szóló játékra, valamint az akkordos dallamjátékra, míg a (közel) párhuzamos merevítéssel készülő archtop gitárok a ritmusjátékra kedvezőbbek.

A domború rezgőtető kialakítása nem könnyű feladat.  A hangzás kialakítása már a fedlap formájának kézi gyaluval történő megformálásával elkezdődik.  Közben a hangolási folyamat részeként hüvelykujjal nyomást gyakorolnak a fedlapra, valamint ujjbegyükkel kongatják azt, és a készülő archtop fedlap reagálása a gitárépítő szakma legnagyobbikainak sok mindenről árulkodik.
Ez Benedetto-ék honlapja.
Ez a rövidfilm körbevezet bennünket Benedetto gitárkészítő üzemében.
Ebben a rövidfilmben a Benedetto gitárok három szériáját mutatják be.

Ez Stephen Marchione-nak, egy fiatal gitárkészítőnek a honlapja, aki előszeretettel mutatja be videókon azt is, hogy például hogyan készíti el egy archtop gitár részeit és hogyan rakja össze azokat, illetve hogyan alakítja ki a már összeragasztott gitártest széleit és véglegesíti a fedlapot.

Ő készít olyan archtop gitárt is, mint például a 15”-os bariton gitárja, mely bár hangszedővel is fel van szerelve, a hangszedője ugyanúgy „lebeg” a fedlap felett, mint a nyak:

image035

Ezen a videósorozaton végignézhetjük a 2011-ben elhunyt Jimmy Foster hangszerkészítő mester és 7húros dzsesszgitáros által kézzel készített archtop gitár munkafázisait:
1234567

A test felületének kezelésében a nitro-cellulóz bevonat a legelterjedtebb, azonban szóba jöhet még az olajjal vagy szesszel történő fényezés is – ez utóbbi az úgynevezett francia politúrozás, amely a tradicionális bútorkészítésből lehet ismert.  A legtöbb mai modern bevonat, mint a poly- vagy epoxibevonatok nem megfelelőek, azok a keménységük miatt inkább rontanak az archtop akusztikus gitárok hangzásán.

Az archtop gitárok jelenlegi fejlesztési csúcsa a legújabb anyagok és technológiák felhasználása. Ilyenek például a Ken Parker kezei közül kikerülő, szénszál felhasználásával készülő high-end archtop gitárok:

image037

Itt látható-hallható egy Ken Parker-féle akusztikus archtop gitár bemutató videója.

A kiegyensúlyozott hangzás érdekében a vonós hangszereknél is bevált tradicionális f-hanglyuk az optimális. Ugyanakkor az archtop gitárok hanglyukai a hagyományos f-lyukon kívül számtalan variációban fordulnak elő.

Például a Gretsch G-400 Synchromatic – könnycsepp vagy macskaszem alakú hanglyukakkal:image039amellyel így szól.

Vagy a D’Aquisto Solo – minimalista stílusú hanglyukakkal:

amellyel így szól.

Benedetto Floral – virágot mintázó hanglyukakkal:

image043

No, de nem csupán a hangszer testén múlik a hangzás,  illetve a játszhatóság.

A klasszikus kerek „C”-nyak mindig is a dzsesszgitárosok kedvence volt, és úgy tűnik, ez a közeljövőben se változik.

A hagyományos fogólap hosszúsága 25-1/2”, azaz 647,7 mm., a legnépszerűbb mégis a rövidebb, 25”-os, azaz 635 mm. hosszúságú fogólap.

A legnépszerűbb nyakszélesség a felső nyeregnél 1-3/4”, azaz 44,45 mm., az alsó végénél pedig, ahol a 14. bundnál a testbe csatlakozik, 2-1/4”, azaz 57,15 mm.  A másik kedvelt méret a felső nyeregnél 1-11/16”, azaz 42,86 mm.

A nyak tipikus vastagsága a fogólapot is beleértve az 1. bundnál .850”, azaz 21,59 mm., a 9. bundnál pedig .975”, azaz 24,765 mm.

Általában .011, vagy .012, vagy 0.13 méretű, illetve az ún. „Flat Wound”, vagy „Halfwound” (más néven „Ground Wound” vagy „Pressure Wound”) típusú húrokkal vannak szerelve.
A legnépszerűbbek a .012 – .053 tiszta nikkelből font húrkészletek, mint például ez:

image053image055

A húrokról, azok fajtáiról a róluk szóló anyagomban olvashattok bővebben.

A fejlesztések ma is folytatódnak, noha még mindig elsősorban jazz, blues, esetleg country hangszerként tartják számon, vagy big band-ek és swing zenekarok használják.  A fejlődés természetesen a zenészek érdeme is, hiszen a gitáros a legmegbízhatóbb kapocs a gitárkészítő s a valóságos igények között.

avagy mi micsoda a gitárok között

Powered by:

Copyright © Gitárlexikon 2016. Minden jog fenntartva!
A Gitárlexikon weboldalán található tartalmak szerzői jogvédelem alá tartoznak. Tilos a weboldalról előzetes írásbeli engedély nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni, vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni vagy kinyomtatni!