Archtop gitárok kialakulása

Archtop gitár

Az akusztikus archtop gitár még ma is tradicionális hangszernek számít.  Külsőleg a vonós hangszerek ismertetőjegyeit hordozza, s a bő száz évvel ezelőtti megjelenése óta zenészek ezreit bűvölte el.  Egyaránt használják a modern zene és a hagyományosabb dallamok megszólaltatására.

Az archtop gitár kialakítását gyakran Orville Gibson-nak tulajdonítják, ő ugyanis 1898-ban szabadalmaztatott egy mandolint, amelynek hegedűszerű ívelt fed- és hátlapja volt, mindkettő egy-egy darab tömör fából készült, az oldalai is egy darab fából készültek, a hangszer teste vastagabb volt középen, mint a szélein, hiányoztak belőle a belső merevítések, támaszok, összekötő elemek, hidak, és mindezekkel a teljesítményt és a hangzás minőségét akarta fokozni.

image004

Valójában mégse Gibson volt az első, aki ezt a kivitelezést alkalmazta.

Például a gitárkészítő A. H. Merrill már 1896-ban szabadalmaztatott egy nagyon modern megjelenésű hangszert, amely a gitár és a mandolin típusának a keveréke volt, tojás alakkal, abroncs-szerű szélekkel, fokozatosan domborodó fed- és hátlappal, fém húrtartóval, könnycsepp alakú hanglyukakkal, és amely hangszer erősen hasonlított az 1930-as évek archtop gitárjaira.

Egy másik átmeneti design az olcsó ún. „Parlor”, azaz a koncert gitároknál kisebb testű gitár volt a lebegő húrtartóval, és a mozgatható húrlábbal olyan gyártóktól, mint a Stella, vagy a Harmony, mely cégek szoros kapcsolatban álltak a korai blues-zenészekkel.  S bár a Parlor gitár igazi népszerűsége az 1950-es évekig tartott, ma ez is reneszánszát éli – leginkább a fingerpicking gitárosok között.  Meghatározó jellemzője a hangzásának fényessége, valamint a kis(ebb) méretéhez képest olykor meglepően nagy hangja.

A legkorábbi, még a XIX. század végén, majd a századforduló környékén készült Gibson tervek vezették be a tömör fából kifaragott ívelt fedlapot, növelték a hangszer méretét, azonban még meghagyták az ovális vagy kerek hanglyukat.  Kissé félrevezető lehet, hogy mivel több nagynevű gyártónál, így a Gibson-nál is, a gitár típusjele vagy megnevezése elsősorban a hangszer méretét és alakját jelöli, ezért ugyanazzal a megjelöléssel találhatunk archtop és sík fedlapos változatot is.

Gibson Style O 1898-ból:

image005

Gibson L-1 1906-ból:

Ezen az oldalon, illetve ezen az oldalon láthatunk pár képet azokról a csodás Gibson gitárokról és mandolinokról, amelyekhez Orville Gibson-nak még személyesen is köze volt. Külön figyelemre méltóak a ritka belső fotók!

1919-ben a Gibson cég a lanyhuló eladások miatt a zenész-zeneszerző-tanár-mérnök fizikus-hangszerkészítő mester Lloyd Loar-t bízta meg a hangszerei áttervezésével. Más hangszerek, leginkább mandolinok mellett 1923-ban megjelent a Gibson L-5, amely már az új design jegyeit hordozta magán:

image009

Itt egy rövid bemutató videó hallható róla.

Ez volt az első olyan gitár, amelyen a vonós hangszerekre jellemző f-hanglyukak voltak láthatóak.

Ennek alkalmazásán kívül Loar alkalmazta először a közel párhuzamos merevítést a fedlap belső oldalán. Ő vezette be a hosszabb nyakat is, amely a 14. bundnál csatlakozott a testhez, és aminek köszönhetően a nyak jobban játszhatóvá vált, egyúttal pedig a híd közelebb került a test középpontjához. Szintén az ő nevéhez kötődik annak bevezetése, hogy a fogólap test fölé benyúló része „lebeg” a test felett, mivel korábban bele volt abba építve, hozzá volt rögzítve a fedlaphoz.

Továbbá úttörő használója, alkalmazója volt a „Virzi Tone Producer”-nek, amely egy lucfenyőből készült, a fedlaphoz rögzített kiegészítő lemez volt a hangszer testében, és amely egy kiegészítő, hangzást javító eszközként „dolgozott”.

image011image013

Bár az új hangszermodellek kereskedelmileg megbuktak, és Lloyd Loar pár év múlva, 1924-ben otthagyta a Gibson-t, a Loar nevével fémjelzett Gibson hangszerek a zenészek körében azóta is a legértékesebb és legkeresettebb húros hangszerek közé tartoznak. Sőt, a Gibson a honlapján a mai napig külön oldalt szán Lloyd Loar-nak, amely név azóta már önálló hangszermárkaként is ismert.

A Gibson cég Loar távozása után is továbbfejlesztette az L-5-öst, és az újabb változtatásoknak köszönhetően (amelyek egy része külsőleges volt, például 16”-ról 17”-ra növelték a testméretét) a modell 1934-ben érte el ismertségének tetőfokát. Nem véletlen, hogy a hagyományőrző 1934-L5 pár éve ismét szerepelt a kínálatukban.

Az egyik első gitáros, aki már az 1920-as években sikeresen használta szólóhangszerként is az (akkor még tisztán) akusztikus archtop gitárt a dzsesszben, Eddie Lang (eredeti nevén Salvatoro Massaro) volt, akit emiatt „a Dzsesszgitár Atyjának” is szoktak nevezni. Ő leginkább Gibson L-4 és L-5 gitárokon játszott.

Eddie Lang adja elő a Perfect-et.

Ezt követően sok neves amerikai hangszerkészítő, nevezetesen az olasz-amerikai John D’Angelico New Yorkban (annak „Little Italy” városrészében), valamint tanítványa, Jimmy D’Aquisto, továbbá más európai bevándorlók, mint a lengyel születésű William Wilkanowski, a svéd származású Charles Stromberg és fiai Bostonban, azon kívül egyes nagy gyártók, főleg a Gretsch és az Epiphone, illetve Európában olyan gyártók, mint a Höfner és a Hagström kezdtek el archtop gitárokat építeni.

Alább két különleges Wilkanowski archtop gitár látható az 1937 és 1942. között készült leghíresebb “cselló-gitárjai” közül:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

wilkanowski-airway-archtop

Érdekességképpen a példa kedvéért érdemes megemlíteni, hogy D’Angelico 32 aktív hangszerkészítő éve alatt összesen 1.164 gitárt készített – össze se lehet hasonlítani ezt a mai sorozatgyártással, nem véletlenül kerülnek csillagászati összegekbe az egykor a keze alól kikerült, és máig fennmaradt hangszerek.

Abban, hogy az archtop gitár a reneszánszát éli, nagy szerepe van a gitárépítők egymásra gyakorolt hatásának is, amely ugyan néha kimerítette a plágium, illetve az ipari kémkedés fogalmát.  Például D’Angelico korai gitárjai a Gibson L-5 modelljének a mintájára készültek, viszont a Gibson Johnny Smith modellt csak D’Angelico gitárjainak a megjelenése után tervezték – apró poén, hogy Johnny Smith D’Angelico-rajongó volt.  Az Epiphone szintén a Gibson irányvonalát követte (pedig akkor még két külön érdekeltségű cégről beszélhettünk), csakúgy, mint a Gretsch és a Guild.

D’Angelico Style B:

image015

Ezen a videón egy 1938-as D’Angelico Style B archtopot láthatunk-hallhatunk.

Gibson Johnny Smith:

image019

Így szól egy Gibson Johnny Smith.

Természetesen más gitárépítők is hatottak egymásra…

Albanus vegyítette a D’Angelico-féle kidolgozást Stromberg átlós merevítőjével, amelyet Billy Baker tett igazán népszerűvé.

Az ébenfa-bronz csuklópántos húrtartó Albanus, Phil Petillo, majd Jimmy D’Aquisto munkája nyomán vált tökéletessé.

D’Aquisto úgy fejlesztette a különálló hanglyukat, ahogy a német gitárépítő, Artur Lang tette azt 25 évvel korábban.

És még sorolhatnánk…

Egy-egy gyártó termékein belül is tetten érhető a fejlődés, még a legnagyobb neveknél is. A már előtte is létező Super-400 modell például az 1940-es években a Gibson-nál bekövetkezett váltást jelzi az X-merevítésről a párhuzamosra (a régebbi Super-400-tól külsőleg leginkább a lebegő húrtartó kivitelében különbözik).

Gibson Super-400:

image021

Itt egy rövid bemutató videó látható róla.

Számos hangszerkészítő és gitáros úgy vélekedik, hogy az X-merevítéssel készülő archtop gitárok jobban megfelelnek az egyéni szóló játékra, valamint az akkordos dallamjátékra, míg a (közel) párhuzamos merevítéssel készülő archtop gitárok a ritmusjátékra kedvezőbbek.

image023image025

A fejlődés természetesen a zenészek érdeme is, hiszen a gitáros a legmegbízhatóbb kapocs a gitárkészítő s a valóságos igények között.

A fejlesztések ma is folytatódnak, noha még mindig elsősorban jazz, blues, esetleg country hangszerként tartják számon, vagy big band-ek és swing zenekarok használják.

avagy mi micsoda a gitárok között

Powered by:

Copyright © Gitárlexikon 2016. Minden jog fenntartva!
A Gitárlexikon weboldalán található tartalmak szerzői jogvédelem alá tartoznak. Tilos a weboldalról előzetes írásbeli engedély nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni, vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni vagy kinyomtatni!