Gibson

image067

Nem véletlenül maradt a végére a Gibson USA-sorozatba, valamint a Firebird gitárok közé tartozó, 2010. év végétől korlátozott példányszámban (1.800 példányban) gyártott Firebird X, amely kétfajta színben kapható, mint Redolution:

image069

…és a Bluevolution:

image071

A Gibson-nak a nagyszerűsége és népszerűsége az átka.  Bár időről időre megpróbálnak kijönni valamilyen újítással, nem igazán fogadja el tőlük a gitáros és/vagy vásárlóközönség.  Ugyanígy van vele a másik nagyágyú, a Fender is.  A mai napig az eladott elektromos gitárok kb. 2/3–3/4 része Les Paul vagy Stratocaster, vagy azok copy-jai.  A Gibson-tól is a Les Paul mellett a szintén tradicionálisnak tekinthető SG-t és az ES-t, illetve a többi, kevésbé népszerű típust várják, keresik, és alig kíváncsiak az igazi újításaikra, nem igazán sikerül nekik a nagy áttörés.  Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy a gitáros társadalom kényesebb a gitár formájára, valamint a felhasznált faanyagokra, mint a benne rejlő technikai megoldásokra.  (Ugyanennek köszönhető például Ken Parker és gitárjainak vitatottsága is.)  Bár valószínű, hogy ebben az egész kérdésben az is szerepet játszik, hogy egy eredeti Gibson vagy Fender gitár áráért már igencsak lehet válogatni a gitárkínálatból más gyártóknál.  Nem meglepő tehát, hogy ez a speciális Firebird kisebb darabszámban lett legyártva, mint például egy limitált szériás Les Paul – főként, hogy 4.000,- $-os árával kifejezetten a drágább Gibson-ok közé tartozik, csupán néhány Gibson Custom és Gibson Memphis sorozatba tartozó elektromos gitárjuk körözi le .

Itt olvasható róla egy rövid beharangozó leírás. (2010. november)

A gyári honlap ezen oldala tele van videókkal és hangmintákkal.

Íme, két különböző hosszúságú rövid bemutató videó róla, kinek-kinek türelme szerint:

Sajátossága, hogy a legtöbb fanyalgó pont a külső megjelenését vitatja.  Bár Firebird gitár, a testformája a fordítottja a tradicionális Firebird gitárnak, ezzel mintha jelezné, hogy ez nem az, vagy inkább csak majdnem az, mint aminek látszik.  A fejformája egyetlen hagyományos Gibson formával sem egyezik meg, azon egyedül a nyakmerevítő-állító fémpálcát takaró lemez Firebird-stílusú.  A testének, illetve az azon elhelyezkedő elektronikáknak a (szó szerinti) sokszínűsége pedig egyes vélemények szerint kissé gagyi hatást kelt, amely megkérdőjelezi a benne rejlő sokrétű tudást:

image074image072

Kissé mintha melléfogtak volna a test festésével is, amely a fedlapon gyakorlatilag elrejti (érdekes, ám oldalt és a hátlapon nem), hogy fából, mocsári kőrisből készült (rezonáns kamrákkal, azaz hangüregekkel ellátva).  A nyak egy darab kemény jávorfából készült, szemes juharfa fogólappal, 23 érintővel ellátva, s a szokásos Gibson-módon, ragasztással van rögzítve a testhez.

A testen három különböző (két Alnico és egy kerámia), tömör króm fedéllel burkolt, mini humbucker mágneses hangszedő van elhelyezve, melyek mindegyikét be-ki kapcsolhatjuk, megfordíthatjuk a polaritásukat, sorba vagy párhuzamosan köthetjük őket, illetve single-coil módba is kapcsolhatóak.

A húrláb egy ún. „hexaphonic” piezo hangszedővel ellátott Tune-O-Matic, amely az egyes húrokat külön-külön veszi.

No, de ne ítéljünk elsőre, lássuk a részleteket, mit találunk a sok csilli-villi mögött:

  • automata hangolású RoboHead, azaz motorizált hangolókulcsokkal ellátott fej:

image076

  • 5állású „normál” hangszedő-váltókapcsoló;
  • 11állású világító forgókapcsoló a hangoláshoz (a RoboHead-del együtt ez a Robo-Tuner):

image078

  • 2 x 3 toló potméter az effektekhez, a gyors állíthatóság végett a gitár testének felső részén:

image080

  • 3 db. 3állású kapcsoló a különböző funkciókhoz a GoldTone FX™ rendszerben:

image082image084

  • biztonsági rögzítéssel ellátott, alacsony impedanciájú aktív 6,3 mm-es jack-aljzat:

gibson firebird x pickmeup

Ennek a gitárnak a megalkotásánál bizonyos tekintetben hasonló volt a cél, mint a LINE 6 James Tyler Variax vagy a Roland G-5 és a Roland G-5A VG, azaz V-Guitar Stratocaster gitárok esetében, a megoldások azonban teljesen mások lettek.  A Gibson Firebird X-nél a Pure-Analog™-ként hirdetett technológia analóg módszerekkel, nem pedig digitális úton modellez (noha ez is tele van elektronikával), és több, mint 2.000 hangszedő, valamint hangszedőkapcsolás variációja szimulálható, ígéretük szerint mindegyik a saját egyedi hangján, hangzásán.  Mindez kiegészítődik egy rakás beépített effekttel.

A másik nagy különbség, hogy amíg a LINE 6 és a Roland gitárjain az alternatív hangolások is modellezve voltak, addig a Gibson gitárján az elektronikus Robo-Tuner rendszer a RoboHead-del valóban állít a húrokon, áthangolja azokat.

A Firebird X a hozzá tartozó készletben kapott, Bluetooth technológián alapuló jelátvitellel működő két, zenei megoldásokhoz optimalizált Blue Lightning™ pedállal használható, melyek ráadásul egy egészen új rögzítési móddal kapcsolhatóak össze.

A Gibson mindemellett létrehozott egy nyílt adatbázist, amelyet minden felhasználó igénybe vehet.  Erre akár saját magunk által javított, vagy kreált hangzásokat is feltölthetünk, vagy letölthetjük a mások által felrakott beállításokat.

Még arra is odafigyeltek, hogy egy olyan, külön ehhez a gitárhoz tervezett egyedi tokot adnak a hangszerhez, amellyel állítólag 6 emeletnyi zuhanást is túl tud élni. Bár kétlem, hogy ezt bárki szándékosan próbára tenné, hátha kicserélik neki garanciálisan.

S a történetnek ezzel itt még nincs vége, mert már megjelent “ugyanez” LP-ben, azaz Gibson Les Paul-ban is LPX név alatt:Gibson LPX

Végezetül egy kis tűnődés…

Jó kérdés, hogy a Gibson vajon miért próbált meg önállóan kijönni egy(-két-há’?…) kétesélyes konkurens gitárral ahelyett, hogy a Fender és a Roland, vagy a LINE 6 és James Tyler, vagy az Ibanez és a Korg közös munkáihoz hasonlóan megkeresett volna egy megfelelő szakértelemmel és ismert névvel rendelkező külső céget a minden bizonnyal gyümölcsöző(bb) együttműködés végett.  Például akár a fizikai modellezés terén eléggé jó eredményeket elérő Peavey (melynek egyébként szintén van automata hangolású gitárja), akár pedig a szintén tradicionálisan nagy névnek számító Vox vagy Marshall cégekkel is összeállhattak volna.  De hát… „ahány húr, annyi hangolás”…

avagy mi micsoda a gitárok között

Powered by:

Copyright © Gitárlexikon 2016. Minden jog fenntartva!
A Gitárlexikon weboldalán található tartalmak szerzői jogvédelem alá tartoznak. Tilos a weboldalról előzetes írásbeli engedély nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni, vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni vagy kinyomtatni!